2015. április 6., hétfő

Húsvét Albániában

Ez az első húsvétom Tiranában. Nem vártam nagy felhajtást, de ami nagyon meglepett, h szinte semmi nem emlékeztetett, h ünnepek közelednek. Nem voltak az üzletek sem kidíszítve, semmi húsvéti hangulat nem volt. Pedig karácsonykor sok helyen a karácsonyi díszek mellett ott volt egy két kiscsibe és tojás is, és nem egy helyen láttam. Igazat megvallva, a szombati bevásárláskor már felfedeztem egy két szórólapon, h aznaptól húsvéti akció van, és volt kb. 2 fajta nyuszi csoki is a polcokon. Ezen kívül csak a templom környékén lévő árusok miatt tűnhet fel a nem hívőknek, h valami közeleg. Ők gyertyákat (de nem olyan díszeseket, mint Görögországban), piros tojásokat, tojás festékeket, díszeket és egyéb apróságokat árultak. Nem volt nyuszis vagy kiscsibés szimbólumok, ezek helyett katicabogaras tárgyak voltak. Kérdeztük az eladót, miért van, de nem tudta, csak árulta.
Egész héten nagyon jó idő volt, délutánonként még a 20 fokot is meghaladta, de vasárnapra elromlott. Férjem azt mondta, h ez így szokott lenni, valahogy húsvétra mindig szomorkás idő jut.
Hagyományokról nem tudok mit írni, nem ismerek katolikus családokat és a google sem dobott ki semmi hasznosat. Anyósom csak azt tudja, h ők húsvét hétfőn szoktak magokat ültetni, h jobban teremjen. Piros tojás még a nyár napjára (március 14.) is készítenek az albánok, és összekoccintják (hasonlóan, mint a görögök húsvétkor), h kié az erősebb.
Következő hétvégén lesz az ortodox húsvét, de szerintem azt sem ünneplik meg jobban.
Tegnap = ortodox húsvétvasárnap voltunk a városban, a főtér kékben világított. Nem tudom, h volt e köze az ünnephez, mert úgy semmi tematikaja nem volt, egyedül  a kék szín miatt asszociáltam a görögre, de más okot nem tudok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése