Dubrovnik (Raguza)

Idén volt szerencsém ellátogatni Dubrovnikba is egy rövidebb időre, de megfogadtam, h oda még legalább egyszer visszatérek. Tiranától csak 300 km-re van. Nagyon hangulatos, rendezett. Figyelemre méltó a város tisztasága is. Még annak ellenére is h nagyon sok turista volt. Október közepe volt, a kikötőben szinte lépni nem lehetett. Mi lehet ott szezonban? Most már legalább tudom, h nem a nyári hónapokban kell meglátogatni. Idő is jó volt, 30 fok körül. Következő alkalommal talán Szent Balázs ünnepén (február 3.).
Autóval kicsit bonyolult, parkolóhelyet is nehézkes találni és fizetős is. Úgy emlékszem 20 kuna, 3 euro 1 órára. Nyilvános WC volt, tiszta és ingyenes (közel a kapunal, kivül).

További adatok a wikipedia oldaláról:


Dubrovnik régi magyar nevén Raguza (horvátul Dubrovnik, latinul Rausium később Ragusium, olaszul: Ragusa), város és kikötő Horvátországban, az ország legdélibb részén, az Adria partján, 43 728 lakossal. Az Adria gyöngyének nevezett várost korábban a Délszláv Athénnek is titulálták. A középkorban a tengeri kereskedelem egyik központja, a Raguzai Köztársaság székhelye és hosszú ideig a Velencei Köztársaság riválisa is volt. Virágkorát a 15. és 16. században élte, amikor 40 000 lakosával Európa legnagyobb városai közé tartozott. I. Lajos magyar király 1358-ban megszerezte Velencétől és egészen 1526-ig a magyar korona része volt. A város egyúttal a horvát művészet, a horvát nyelv és irodalom egyik központja, lakhelye sok híres költőnek, írónak, festőművésznek és tudósnak. Központja 1979 óta a Kulturális Világörökség részét képezi.

Nevének eredete: 
A város a 7. században alakult ki a dalmát tengerparton. A településhez közeli Epidaurumból menekülők alapították a Rausius sziklazátonyon, neve Laus volt. A Ragusa elnevezést a Lau (meredek, szikla, lejto, szakadek) szóból eredeztetik. Dubrovnik a szláv dub (= tölgy) főnévből származik A dubrovnikiak szó először Kulin bán levelében szerepel 1189-ben.

Fekvése:
A város előtt terül el a Lokrum-sziget, a keleti Adria szigetei között legutolsóként. Dubrovniktól délkeletre az Otrantói-szoroson át nyílik ki a nagy Földközi-tenger – és ezen át tovább az óceán is. Az északnyugati irányban a part hosszában a számtalan szigetképződmény az uralkodó. Ezek védett tengersávot hoztak létre, amelyen jól lehet közlekedni vitorlás hajókkal. Dubrovnik közvetlen közelében van a Dinári-hegység, a karavánkereskedelem számára kedvező adottságú hegyi hágóival. Az ezen a helyen létrejött település tulajdonképpen eleve kereskedővárosnak rendeltetett, természetes védőháttérrel, a szomszédos földrajzi térségtől és geopolitikai területektől, eseményektől védetten.

Éghajlat:
Dubrovniknak mediterrán éghajlata van. Az évi középhőmérséklet 16,4 °C. Egy évben több mint 250 napon át süt a Nap. A hó ritka, a csapadék főleg télen esik.

Története: 
A város keletkezése kapcsolatba hozható az Epidaurum (mai nevén Cavtat) nevű római város 7. századbeli pusztulásával. Az avar szövetségben támadó szlávok Epidaurumot lerombolták, életben maradt lakói a Laus nevű sziklasziget erdőibe menekültek. A sziget és a szárazföld között szűk tengerszoros nyúlt el oly módon, hogy a szigeten létesített települést a tenger és a szárazföld felől is védte. A menekültek érkezését megelőzően a sziget bizonyára már lakott volt, ezért népessége jócskán megnövekedett. Közben Raguzánál a tengerszoros és az öböl szárazföldi partszakaszaira horvát népesség is települt, ez a hely a környező erdőségektől a Dubrovnik (dubrava=tölgyes) nevet kapta. Idővel állandósult a két település közti közlekedés (érintkezés), és megkezdődött a szárazföldi horvát lakosság és a szigeten lakó római népesség keveredése, egybeolvadása. A mai város tehát két kisváros, Laus és Dubrava egyesítésével keletkezett. A város a Ragusa, avagy Ragusium nevet kapta, és alapításától kezdve a Bizánci Birodalom fennhatósága alatt állt. A dubrovniki katedrális renoválásakor derült ki, hogy már a 7. században is állt ott egy templom. Első említése 850-ből való. A 9. században már fejlett municipium, olyan erős bástyákkal, védművekkel, hogy a szaracénok 15 hónapos körülzárásának is ellen tudott állni.
 A 10–11. század során a szárazföld és a sziget közti keskeny tengeröböl áradások következtében lassan eliszaposodott, sőt a 11. század végére teljesen fel is töltődött. Ott, ahol a sziget és a szárazföld összekapcsolódott, manapság Dubrovnik legszélesebb és legismertebb utcája, a Stradun található. Végül a 12. század során a két település teljesen egybefolyt, és egy olyan közös védőműrendszert létesítettek, amely mindkét településrészt körülfogta. Végül a 13. században ehhez az északi előváros is csatlakozott. Szabályozták az utcahálózatot, és ezzel a város felvette a jelenlegi formáját és szerkezetét. Dubrovnik és Pisa 1169-ben a Bizánc és Pisa közötti mediterrán térségben való tengeri kereskedelemről kötöttek szerződést, a 12. század végéig pedig már számos adriai várossal volt kereskedelmi szerződése, köztük Molfetta, Ravenna, Fano, Ancona, Monopoli, Bari, Termoli, Rovinj és Kotor városaival. Különösen fontosak voltak azok a közbenjárási (együttműködési) szerződések, amelyeket Dubrovnik szárazföldi szomszédjaival kötött, így Boszniával és Szerbiával. Nemsokára Dubrovnik lett a balkáni kereskedők legfontosabb árucsere-helyszíne. Dubrovnik sok vonatkozásban egyre inkább Velence vetélytársává kezdett válni.
1204-ben a város kénytelen volt Velence fennhatóságát elismerni, ettől kezdve mintegy 150 éven át Velence irányítása alá tartozott. A város kereskedelme – ugyan Velence elől titkoltan – a 13. században erőteljesen fejlődött. A század folyamán az olasz és horvát parti városok és területek közt (mint Epirus és Albánia) szerződéseket, kereskedelmi megállapodásokat kötöttek, a kereskedelmi kapcsolataikat Szíriáig és Észak-Afrikáig is kiterjesztették. Dubrovnik kikötőjében egyre több idegen hajó horgonyzott, és a dubrovniki kereskedők is béreltek idegen hajókat, hogy a növekvő árukereslet szállításait ki tudják elégíteni. A velencei fennhatóság korszakában a virágzó földközi-tengeri kereskedelmi forgalmában háttérbe szorított Dubrovnik egyre fontosabbá vált. A várost ekkor gazdag nemesek, kereskedők, írók, parasztok lakták. A nemesek alkották a város vezetőrétegét. A 13. században a dubrovniki kormányzás már a szomszéd vidékekre is kiterjedt. 1333-ban Lastovo is csatlakozott a városhoz, ezzel megalakult a Dubrovniki Köztársaság. A stoni csatában a szerbek átengedték a félszigetet a Köztársaságnak. 1345-ben már Mljet szigete is a dubrovniki kormányzat alá tartozott. Ston fontos stratégiai pont volt Dubrovnik számára, mert innen ellenőrizhette a Mljeti-csatorna forgalmát.
1358-ban a zárai békével a Magyar Királyság része lett. Szimbolikusan I. (Nagy) Lajos volt az uralkodó, valójában 1808-ig Raguzai Köztársaság néven szabad állam volt. A köztársaság 168 évig tartozott magyar fennhatóság alá, és ez olyan rövid periódus volt, amikor a Velencei Köztársaság és az Oszmán Birodalom között a Szent Koronához történő tartozás nem volt gátja a városállam fejlődésének. A fennhatóság elismerésének jeléül harminc gálya kiállítására kötelezték magukat, 500 aranyforintot fizettek Mátyás királynak és a magyar király tiszteletére ünnepeket tartottak.
Az oszmánok balkáni uralma idején a kereskedelem, a hajózás és a hajóépítés a köztársaság legfontosabb gazdasági ágainak számított. A 16. század közepén több mint 180 nagy hajója 36 000 kocsirakománynak megfelelő hajótérrel rendelkezett. 1667-ben hatalmas földrengés rázta meg a várost, de hamar újjáépítették. 1808-ban a francia Illír tartományhoz csatolták. A várossal szemközti Lokrum sziget csúcsán a Napóleon-kori francia erőd romjai ma is láthatók. 1813-ban Điva Natalija Dubrovčani felkelést robbantott ki a szabadságért, de az osztrák hadsereg leverte és bevonult a városba. 1815-ben a Bécsi Kongresszus Dubrovnikot a Habsburg Birodalomhoz csatolta, és 1918-ig osztrák uralom alatt maradt.
Az első világháború végén, 1918. december 1-jén, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság része, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. 1941-ben a horvát állam része lett, majd olasz megszállás alá került. Az olaszországi fegyverszünet után a németek vonultak be. 1944 őszén a fasiszták kiűzése után felszabadult a környék és kommunista irányítás alá került. A város a háború után a szocialista Jugoszlávia része lett. Az 1991-ben tartott népszavazáson a választók többsége a horvát függetlenségre szavazott. A város sokat szenvedett a délszláv háborúban is, 1991 októberétől 1992 májusáig lőtték a szerb és montenegrói csapatok, akik a belváros műemlékeit sem kímélték. A háború után a megrongálódott épületeket az UNESCO segítségével állították helyre.

 Látnivalók:
- A város védőszentje Szent Balázs (Sveti Vlaho), akinek szobrai szerte a városban megtalálhatók, a város legnagyobb templomát is róla nevezték el.
-  A város számos régi épülettel dicsekedhet, de itt található a Trsteno Arborétum, a világ legrégibb arborétuma, melynek története 1492-nél korábbra nyúlik vissza.  300 fafajta van benne. 1991-ben a háborúban a 80%-a leégett.
- Dubrovnik büszkélkedhet a világ harmadik legrégibb apotékájával, amely 1317 előtt épült, és még ma is működik a Testvérkék templomában.
- A Dubrovniki öbölben található a 72 hektáros, fával borított Lokrum sziget, ahol a legenda szerint Oroszlánszívű Richárd is kikötött, miután 1192-ben hajótörést szenvedett. Itt egy erőd, egy botanikus kert, egy kolostor és egy nudistastrand is található.
- Városfal:  A városfalat a 13. és a 17. század között építették, 1940 méter hosszú és 25 méter magas. Vastagsága 4–6 méter, a tengernél 3 m körüli. Több erődöt is építettek hozzá. A Minčeta-erődöt 1319-ben fejezték be, majd 1464-ben bővítették. A Bokar-erőd a városfal nyugati oldalán van, csillagnak is hívják. 1461 és 1463 között építették. Itt tartják a nyári játékokat. A Szt. Iván-erőd a város délkeleti felén van, a 16. században építették. Lovrijenac-erőd a nyugati fal külső felén található egy 36 méteres sziklán, a 14. században építették. Revelin-erőd a város keleti felén fekszik és 1462-ben építették. A városba két kapun lehetett bejutni. A Pile kapu, vagyis a nyugati kapu és a Pločai kapu a város keleti végénél található, és a 15. században építették. A Pile kapu két részből áll: a belső gótikus, amely 1460-ban épült, és a külső reneszánsz kapu, amely 1537-ben. A középkorban itt volt a felvonóhíd.
- A városfalon belüli részt, az óvárost az UNESCO 1979-ben a kulturális világörökség részévé nyilvánította. - Templomok és kolostorok:
Dubrovnik legnagyobb temploma a katedrális, amelyet Szűz Mária tiszteletére szenteltek fel. A dubrovniki katedrális 1713-ban épült egy földrengésben elpusztult 12. századi katedrális helyére, de a régészek 7. századi templom maradványait is megtalálták. A városban több templomot is a 14. században építettek: Szt. Klára-templom, zsinagóga, Ferences-kolostor és templom, Domonkos-kolostor és templom. A zsinagóga Európában a második legrégibb, illetve a világon az első szefárd zsinagóga, amit a Spanyolországból száműzött zsidók építettek. A Ferences-kolostor és templom a Strandunon keresztül érhető el. A Szt. Balázs-templomot 1706–15 között építették barokk stílusban. Szent Balázs több szobron, freskón is szerepel. A Szt. Megváltó-templomot 1520-ban, egy földrengés után, a városi tanács építette fogadalmi templomként, hálából a túlélők nevében és az áldozatok emlékére. Az 1667-es földrengést sértetlenül megúszta, és eredeti formája azóta sem változott. Reneszánsz stílusban épült. A Jezsuita-kolostor és a Szt. Ignác-templom barokk épületek a 18. századból. 1725-ben végeztek a templom építésével, majd 1729-ben nyílt meg a lakosság számára. A Szt. József-templomot 1667-ben építették barokk s ílusban. A Benedek-kolostort és templomot a 11. században építették, a legöregebb épületek közé tartoznak a városban. Korai romantikus stílusban építették. A Szt. Rókus-templom 16. századi reneszánsz templom. A Szt. Miklós-templomot a 13. században emelték román stílusban, de a dél-dalmáciai stílus elemeit is tartalmazza. Más felekezetűek is élnek a városban, akiknek templomuk van. A szerb ortodox hívők a Szt. Hír Szerb Ortodox Templomot használják, amelyet 1877-ben építettek, ikonjain a szent hír közlése (annuntiatio) látható. A muzulmánok a Mesdžidben, a Miho Pracat utcában levő iszlám épületben imádkoznak. A muzulmánok az 1878-as boszniai megszállás után érkeztek a városba.
- Paloták: A hercegi udvar valamikor a Raguzai Köztársaság központja, ma múzeum. A másik ismert palota a Sponza-palota, amely gótikus-reneszánsz stílusban épült. Itt korábban bank és pénzverde volt. Skočibuha-palota Stay-palota (Polača utca 9–11.) – 1991-ben megsérült Isusović-Braichi-palota Ranjina-palota (braće Andrijića utca 10.) – gótikus-reneszánsz palota a 15. századból. Sorgo-palota (Držićeva poljana 3.) – 17. század végén építették. Pozza-palota (Od puča 1) – Barokk palota a 17. századból, ma luxushotel. Trifoni-Giorgi-palota (Od puča 17, Široka 5)
- Orlando-oszlop, Orlando vitéz kőoszlopa. Hosszú ideig itt volt emléke egyedül a világon. Az oszlopon a szobra látható, amint egy kardot tart. Ezt az oszlopot Luxemburgi Zsigmond ajándékozta Dubrovniknak. Abban az időben az Orlandó-oszlop jelentése az volt, hogy amely város ilyen oszloppal bír, az szabad királyi város. 
- Városi harangtorony vagy óratorony – először 1444-ben építették. A ma is látható tornyot 1929-ben emelték. Harangja eredeti, 2 tonnás.
- Porporela városi fürdőhely az óvárosban. Lazareti a városfaltól 300 méterre keletre található épületegyüttes elnevezése. A Raguzai Köztársaság idején épült, és karanténnak használták.
- A Stradun, avagy Placa Dubrovnik 500 éves, 300 méter hosszú főutcája kávézókkal és üzletekkel, melyek megőrizték korabeli kinézetüket. A Stradun az egyetlen széles utca az óvárosban.
- 2010 nyara óta libegővel fel lehet jutni Srđ-re.

 Magyar vonatkozás: 
2007 áprilisában Dubrovnikban emléktáblát avattak Szabó Lőrincnek, aki gyakran járt itt, és több emlékezetes verset írt (például Beszélgetés a tengerrel, Egy raguzai leanderhez stb.). Szent István király állkapcsát és koponyadarabját, illetve Szent László jobbját a városban őrzik. Szent László jobbját a Ferences kolostorban lehet megtekinteni, míg Szent István koponyacsontját a domonkos-kolostorban. István király jobbját - a Szent Jobbot - Mária Terézia vásárolta vissza.