2014. május 26., hétfő

Gyors kadaifis édesség - közel-keleti sajttorta

Ezt a receptet a tv-ben láttam, ahol egy görög nő bemutatja Isztambult és török ételeket készít közben. Ma kipróbáltam, és sokkal jobb lett, mint amit vártam. Szerintem sokszor el fogom még készíteni.

Enyém is hasonló, Tiranában frissen is kapható. Görögországban csak fagyasztóban láttam.
Kadaif
Ez egy vékony szálú tésztafajta. Házilag nehéz elkészíteni, mert forgó, meleg fémlap kell hozzá és olyan adagoló amiből keskeny sugárban folyik ki a tészta. Közel-keleti édességekhez és mediterrán ételekhez használják. Frissen kb. 2 napot bír ki (az eladó szerint, de 4 nap alatt a hűtőben sem történt vele semmi), mert hamar kiszárad, érdemes mélyhűtőben tárolni.



Kanafeh
Levantei (főleg Libanon, Jordánia, Palesztina, Izrael, Szíria, Egyiptom) specialitás, sajttal töltött süti, cukorsziruppal ízesítve. A wikipédia szerint kadaiffal, darával vagy a kettő keverékével is készülhet.

Hozzávalók:
kadaif, sajt (én mozzarellával próbáltam, és nekem ez nagyon bejött, olvastam, h krémsajttal, rikottával is elkészíthető), vaj, cukor + víz, esetleg pisztácia a díszítéshez. Mennyiségek szemmel mérhetők, úgy h kb. 1 centi tészta, 1 centi sajtréteg és még egy tésztaréteg legyen.

Elkészítése:
1 - Szirupot készíteni - nekem az 1:1 arányban is megfelelt - ezt forralni kb. 5 percig
2 - Vajat felolvasztani, amivel a tészta felét összekeverni, h mindenhova jusson
3 - Kivajazott serpenyőbe rétegezni, először a vajas kadaifit, erre rá a felkockázott sajtot, a többi tésztát tenni. Pár kanál sziruppal meglocsolni a tetejét.
4 - Pár perc alatt mindkét felét aranybarnára sütni. Sütőben is el lehet készíteni, de szerintem ez csak nagyobb adagnál érdemes.
5 - Sziruppal lehet tálalni, pisztációval díszíteni.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése