2013. augusztus 21., szerda

Egy átlagos nyári nap...

...kirándulóknak vagy nem/a turizmusban/dolgozóknak.

A cím talán ellentmondásosnak is tűnhet, de az volt a célom, h bemutassam, h itt nem lehet unatkozni. Egyrészt, Zakinthosz egy közkedvelt kirándulóhely több turistaközponttal, ami már sok lehetőséget rejt magában - bárak és programjaik, éttermek, éjszakai élet, szervezett kirándulások, hajóbérlés,... Itt nem kell arra várni h hétvége legyen, minden nap lehet bulizós. Másrészt a sziget nem csak arra alapoz, neki is meg van a saját kultúrája, hagyományai, vallási ünnepei. Ezen kívül az utóbbi években gazdag programokat szervez a főváros. A színházban koncertek és színdarabok váltsák egymást minden nap. Aktuális eseményekről bővebben itt.

Itt nem madárcsicsergésre ébredünk, hanem a kabócák csiripelésére. Az első kategóriába esőknek talán érdekes, de pár nap után gondolom nekik is sok. Idővel megszokható, a nap másik felében már fel sem tűnik.
Ébredés után szeretek vmi hideget fogyasztani, mert meleg az van. Korán reggel (nem hajnalban, csak görög idő szerint)  is közel 30 fok van. (Ilyenkor a legjobb a dinnye vagy a frappé.)
Szabadnap a vasárnap, de csak azoknak, akik nem a turizmusban dolgoznak. Mi ilyenkor meg ünnepnapkor általában vagy grillezünk, rokonokat látogatunk, fürdünk a tengerben meg bemegyünk a városba szentmisére vagy összehozunk egy minikirándulást.
Munkanapokon úgy változik az ideális nap h munkába kell menni. Főleg férfiakra jellemző a 8 órás munka, reggel 8-tól. Vannak akik 2x 4 órát dolgoznak, általában a boltokban, üzletekben és irodákban (persze nem az államiban). Kertészetben dolgozók is a meleg miatt 2x mennek egy nap. A turizmusban dolgozók vannak, h 10 vagy több órát is lehúznak. És nagyon sokan vannak, akik nappal végzik a "rendes" munkájukat és este még plusszba pincérkednek vagy vmi hasonló.  Ezért az alcím, h azok élvezik a nyarat, akik "nem csinálnak semmit". Ha vki befejezi a napi munkát délutánra, az nem rossz, csak sokszor a családtagok nem egy időben dolgoznak és nagyon keveset találkoznak.

Múlt vasárnapba valahogy belefért minden, délelőtt a szokásos dolgok, délután kb. 4-kor elindultunk fürödni. Most nem a falusi partra, inkább kicsit messzebb mentünk és Kerit választottuk. Ez volt az utolsó tengerpart ahol még nem jártunk. A központban (Limni Keri) nagyon sokan voltak, de az nem zavart minket, mert nem az volt a végcél, hanem Marathia. A partig kb. 5 perc gyalogút vezet, ami egy kis öbölre emlékeztet, fehér sziklák határolják be. Itt lehetett búvárkodni, vízbe ugrálni, egy srác meg polipot is fogott, mikor ott voltunk. Jobbra lehet menni tovább, itt egy hosszabb kavicsos partszakasz van. Aznap ez a része nem volt vmi tiszta, a víz felszínén lehetett látni olajos foltokat és dízel szagot árasztott. Keri alatt is van kőolaj, de ez inkább a csónakokból jöhetett. Visszaúton megkóstoltuk a legjobb forrásvizet is Lithakiában. Utána a városba mentünk, szentmisére. Kora este jól jött egy pita gyros és egy séta. A főtéren sportot és tornát népszerűsítő rendezvények voltak. 9-re elmentünk Szarakinádóba a mazsola fesztiválra. Sokan voltak, ide szerveznek buszokat is a kirándulóknak. Az udvar bejáratánál szőlőt lehetett megkóstolni. Beljebb szuvlakit árultak, bort osztogattak. A műsor is nagyon szép volt, szerintem sokkal érdekesebb és tartalmasabb, mint eddig akármelyik zakinthoszi rendezvényen.  Az elején 2 hintóval és népviseletbe öltözött táncosok vonultak fel. A mazsola a színpadon volt egy régi gép mellett, amin bemutatták, h régen hogyan tisztították. A rostálás után levitték a színpad elé és mindenki vihetett magának. Nem spóroltak, olyan közepesen nagy zacskókat adtak mellé. Ezután énekek és főleg táncok voltak. Legjobban a krétai tánccsoport bemutatója tetszett nekem. Fél 12-re lett vége a műsornak, ekkor még elindultunk Ajosz Nikolaszra. Varkarolát szerveztek, ez egy éjszakai, holdfényes hajókázás. Amire odaértünk, természetesen már késő volt a csónakázásra, de a buli még tartott. Görög hagyományos zenét játszott a zenekar, kicsit táncoltunk, de nem maradtunk sokáig.

Az előtte lévő vasárnap is hasonlóan telt. Ebéd után 2-kor elindultunk fürödni Porto Limnionaszra, majd még férjem búvárkodott Korakoniszinál.Én meg szedtem pár kritamát, h megkóstoljam, mert csak most hallottam róla. 7-re a városba mentünk. Mise után a elmentünk a színházba. Akkor tartották a 60 éves megemlékezést a főldrengésről. A koncertot viszont már félbehagytuk, mert még részt akartunk venni a borfesztiválon is a szomszéd faluban. Kb. éjjel 2-re haza is jutottunk.

Mit lehet csinálni? -Összefoglalás:
- tengerparton - fürödni, napozni - talán ez az első ami hirtelen az ember eszébe jut. Szigetlakás előnye, h több part is van a közelben, amik nagyon különbözőek is lehetnek. Ha már a parton vagyunk, úszáson kívül még más sportot is űzhetünk - futás, volejbal, tenisz, búvárkodás, kenuzás, szörfözés, vizisí, jetski, motorcsónakkal húzott ejtőernyőzés, meg hasonlók, homokvárépítés, búvárkodás, hajóbérlés,...
- művészetek iránt érdeklődőknek - több ingyenes fotó és festmény kiállítás is van mindig, koncertek, színdarabok minden nap, kézműves boltok, ...
- gasztronómia - nem csak éttermekben, de több fesztiválon is meg lehet kóstolni a helyi termékeket - bor, mazsola, olívaolaj ünnepség. Igazi görög estek, búcsúk vagy a legegyszerűbb rendezvényeken is ott a szuvlaki és az édesség árusok. A városban a nagytemplom körül megtalálhatók minden nap - fitura, paszteli, grillezett kukurica, lukumadesz, halva, lokum,... Gyors kajákat nem a minőségi ételek közé sorolják, de a pita gyros egy muszáj étel, és szerintem egyáltalán nem egészségtelen (Olyan helyen kell venni, ahol sokat eladnak egy nap, így biztos h friss, az éttermek lehet h nem a legjobb megoldások.).
-  sport - vizisportok, kerékpározás, gyaloglás igen kedvelt, lovaglás, távli (görög táblás játék) ...
- kultúra - nevezetességek meglátogatása, részt venni a helyi rendezvényeken, görög estek akár a hotelokban is, múzeumok...
- éjszakai élet - egy rövidebb írás régebbről. Érdekes módon a kirándulóknak szánt helyek olcsóbbak, mint a görögöknek vagy a helyieknek.
- szervezett kirándulások - vizen és a szigeten, szomszéd sziget vagy Olimpia meglátogatása, ...
- más - természetben barangolás az olívafák közt, autó/motor bérlése és a sziget bejárása, (vagy több idő esetén) akár más szigetek vagy Peloponészosz meglátogatása, teknősles, ...
... most így ennyi jutott eszembe, de biztos van még sok, amit kihagytam.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése