2012. december 11., kedd

Karácsonyi készülődés

Tavaly már írtam egy bejegyzést, azóta nem változott semmi, így hát ismételni nem szeretnék.

Idén kicsit mintha hidegebb lenne, ami nem is baj, de lehet h csak hirtelen jött a hosszú meleg ősz után. A város is szépen ki van díszítve, egyszerűen, de elegánsan. Ezek mellett nagyon hangulatos még a főtéri kávézók, bárak kinti részei. Természetesen minden asztalon van gyertya, sok kis apró fény ami megsokszorozódik az üveg(falon/kerítésen? - amivel bent tarják a meleget) és ehhez még jönnek a melegítők, amiknek akár méteres lángjai is lehetnek.

Nem itthon, hanem otthon szoktuk tölteni a karácsonyt, ezért annyira nincs is készülődés az ünnepekre. Ádventi koszorút minden évben csinálok, eddig hagyományosan faágakból, idén rendhagyóan  gyurmából. Alapötlet a mézeskalács volt, ami leegyszerűsödött sóra és lisztre, és még sütni sem kellett.
Általában szoktam még egy koszorút hajtogatni, amit ajtódísznek használok, ez most elmaradt. Múlt héten az egyik üzletben találtam nagyon olcsó égősorokat, abból készítettem a szobába egy karácsonyfát, és az utcára néző balkonajtónkra csillagokat hajtogattam belőle.

Szeretnék bemutatni még egy ebookot, Görög ünnepek étkei, amit Ágni, a gorogkonyha.com szerzője írt. Tartalmazza az ünnepek rövid leírását, édes, sós és húsétel recepteket. Ajánlom még másik weboldalát is, a gorogkaland.com-ot, ahol nagyon részletesen ki van dolgozva több téma is, és talán a legkomolyabb görögországgal kapcsolatos blog amit ismerek.




2 megjegyzés:

  1. Szia! Most találtunk rá a blogodra. Mi itt élünk Tirana mellett már több, mint egy éve családostól (feleség, meg egy hétéves gyerek). Ha jól olvasom (még csak felületesen olvastuk a blogodat, mert most találtunk rá) apósodék tiranaiak, és gyakran vagytok Tiranában. Ha gondolod, egyszer összefuthatnánk. Az email címem janihaverja kukac gmail pont com.

    VálaszTörlés