2013. november 15., péntek

Hirek Albániából

A legtöbb embert foglalkoztató téma a szíriai vegyi fegyverek, hisz a tv is mindig azt mutatja. Felmerült, h Albániába hoznák a vegyi fegyvereket megsemmisíteni, és most tüntetnek ellene. Először az amerikai nagykövetség előtt, majd más városban is. Koszovóiak, olaszok és görögök is csatlakoztak, bár nem azért, h megvédjék a szomszédot, csak félnek ők is. Jelenleg a politikusok is azt mondják, h még semmi nem biztos, és ha kell, népszavazást fognak kiírni.
Pár évvel ezelőtt történt egy baleset az egyik megsemmisítőben, kb. 30-an meghaltak. Nagy robbanás volt, messzire lehetett érezni. Gondolom, erre emlékezve most nagyobb az ijedelem. Szomorú tény, h nők és gyerekek is dolgoztak ott. (Nem tudom milyen korúakról volt már szó, de úgy gondolom, h fiatalok lehettek, 18 alatt, nem kis gyerekek.)

Egy magyar oldal  azt írja, h Albánia mutatta a legnagyobb lelkesedést, h gondoskodik a megsemmisítésről. Ha azok, akiken múlik, ilyen alapon döntenek, ők is nagyon komolyan vehetik a munkájukat.

Ez már egy sokkal jobb és átfogóbb cikk a ma.hu oldalán.

November végéig van pénz a vegyi fegyverek megsemmisítésére - ez meg mi???
- adománypénzből háborúskodnak
- amerika kezdte az egészet, miért nem ő fizeti
- és ha olyan veszélyesek, akkor miért csak olyan lassan megy az elkobzás és a megsemmisítés, tervek nélkül, h hova viszik, és miből lesz rá pénz
- és az átlagembernek megmagyarázzák, h milyen jó,  nem kell félni, megsemmisítik a veszélyes dolgokat, csak azon már nem fog elgondolkodni senki, h hogyan - miért jobb felrobbantani a rakétákat, amiket talán soha nem is használtak volna, vagy miért kell más nemzeteket is belevonni.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése