Ahogy lenni szokott, elkezdek vmi után keresni a neten, majd vmi még érdekesebbnek tűnő témákban elveszek. Így találtam rá egy törökországgal kapcsolatos blogra is. Mélyrehatóan nem érdeklődöm a török kultúra után, de szeretek olvasni más nemzetek életéről is. Másrészt, van egy csomó dolog ami közös bennük és a balkáni népekben. Így sokszor átfogóbb képet ad a hagyományok és a szokások eredetéről, hasonlóságokról vagy esetleg a külömbségekről. Ezenkívül a gasztronómia. Érdekel, h mediterrán ország lévén, hasonló alapanyagokból milyen egészen más ötleteik lehetnek. (Ezme - előétel, recept a poszt végén)
És hát nem utolsó sorban, jó a nosztalgiázásra is, h felelevenítse a törökországi élményeimet. Az egyik bejegyzés így kezdődik:
"Isztambulban semmi sem egyszerű. Hát még kenyeret venni!
2015. április 14., kedd
2015. április 13., hétfő
Babavárás Albániában
Múltkor egy expat fórumon feltették a kérdést a tagoknak, mit szeretnek legjobban Albániában. Legtöbb külföldi kiemelte az albánok szoros kapcsolatait, főleg a családon belül és h mennyire szeretik a gyerekeket, még az idegen gyerekekhez is nagyon kedvesek. Az utóbbihoz nem tudok hozzászólni, a gyerekek szeretetéről meg kissé más a véleményem. Nem azt mondom, h nem szeretik őket, csak máshogy állnak a dolgokhoz, vagy mi magyarok vagyunk nagyon külömbözőek.
Az átlagos albánok (akiket én ismerek - északi falukból az utolsó 30 évben a fővárosba költözöttek) más ritmus szerint élnek. A férfiak fiatalon (20-30 között) nagyon fiatal lányokat vesznek feleségül (akár 15 éveset). Normális "modern" ismerkedési módra is van lehetőség, de még mindig nagyon sokan vannak úgy, h a rokonok hozzák öket össze.

2015. április 6., hétfő
Húsvét Albániában
Ez az első húsvétom Tiranában. Nem vártam nagy felhajtást, de ami nagyon meglepett, h szinte semmi nem emlékeztetett, h ünnepek közelednek. Nem voltak az üzletek sem kidíszítve, semmi húsvéti hangulat nem volt. Pedig karácsonykor sok helyen a karácsonyi díszek mellett ott volt egy két kiscsibe és tojás is, és nem egy helyen láttam. Igazat megvallva, a szombati bevásárláskor már felfedeztem egy két szórólapon, h aznaptól húsvéti akció van, és volt kb. 2 fajta nyuszi csoki is a polcokon. Ezen kívül csak a templom környékén lévő árusok miatt tűnhet fel a nem hívőknek, h valami közeleg. Ők gyertyákat (de nem olyan díszeseket, mint Görögországban), piros tojásokat, tojás festékeket, díszeket és egyéb apróságokat árultak. Nem volt nyuszis vagy kiscsibés szimbólumok, ezek helyett katicabogaras tárgyak voltak. Kérdeztük az eladót, miért van, de nem tudta, csak árulta.
Egész héten nagyon jó idő volt, délutánonként még a 20 fokot is meghaladta, de vasárnapra elromlott. Férjem azt mondta, h ez így szokott lenni, valahogy húsvétra mindig szomorkás idő jut.
Hagyományokról nem tudok mit írni, nem ismerek katolikus családokat és a google sem dobott ki semmi hasznosat. Anyósom csak azt tudja, h ők húsvét hétfőn szoktak magokat ültetni, h jobban teremjen. Piros tojás még a nyár napjára (március 14.) is készítenek az albánok, és összekoccintják (hasonlóan, mint a görögök húsvétkor), h kié az erősebb.
Következő hétvégén lesz az ortodox húsvét, de szerintem azt sem ünneplik meg jobban.
Tegnap = ortodox húsvétvasárnap voltunk a városban, a főtér kékben világított. Nem tudom, h volt e köze az ünnephez, mert úgy semmi tematikaja nem volt, egyedül a kék szín miatt asszociáltam a görögre, de más okot nem tudok.

2014. november 6., csütörtök
Mosószóda házilag
Már régóta használok mosószódát környezettudatosságból. Szerintem ér annyit, mint egy átlagos mosószer. Lehet belőle készíteni folyékony mosószert is, de simán por alakban is fel lehet használni. Most sajnos elfogyott és itt még nem találtam. Albániában még nincsenek divatban a bioboltok, sem a zöld dolgok, szupermarketben nem ismerik.
Neten keresgélve egy angol oldalon találtam egy megoldást. Ezt még magyar oldalon nem láttam, azért gondoltam írok róla egy cikket. Nem tudom mennyire hiteles, de a kommentelők közt voltak akik ismerték az eljárást.
Lényeg - mosószóda készíthető házilag, egyszerűen. Csak szódabikarbóna kell hozzá, amit fel kell melegíteni sütőben, vagy serpenyőben. Néha nem árt megkeverni.
Az oldal szerint hevítésnél széndioxidra, vízre (pára) és mosószódára bomlik. Ha ez igaz, h nem sok külömbség van a kettő közt, akkor ezentúl bátrabban fogom használni. Több receptet találtam már mosogatógephez is, de eddig még kicsit tartottam tőle.
Mikor alakul át? Én kisebb adagot "pirítottam" serpenyőben 1 órát h biztosra mennjek, de szerintem már fél idő alatt kész lett. Máshogy néz ki, és állítólag más az íze (nem szoktam kóstolgatni, így fölösleges lett volna kipróbálnom, úgyse tudtam volna összehasonlítani). Hatékonyságát még nem tudtam eléggé tesztelni.
A mosószóda szemes, nem tapad egybe, a szódabikarbóna por állagú és csomósodik.
Ez az oldal szerint 100 foknál kezd átváltozni és ahogy eléri a 200 fokot, addigra már kész is lesz.
Még egy dolog, amit itthon, könnyen elő tudok állítani. :)

2014. október 26., vasárnap
Dubrovnik (Raguza)
Idén volt szerencsém ellátogatni Dubrovnikba is egy rövidebb időre, de megfogadtam, h oda még legalább egyszer visszatérek. Tiranától csak 300 km-re van. Nagyon hangulatos, rendezett. Figyelemre méltó a város tisztasága is. Még annak ellenére is h nagyon sok turista volt. Október közepe volt, a kikötőben szinte lépni nem lehetett. Mi lehet ott szezonban? Most már legalább tudom, h nem a nyári hónapokban kell meglátogatni. Idő is jó volt, 30 fok körül. Következő alkalommal talán Szent Balázs ünnepén (február 3.).
Autóval kicsit bonyolult, parkolóhelyet is nehézkes találni és fizetős is. Úgy emlékszem 20 kuna, 3 euro 1 órára. Nyilvános WC volt, tiszta és ingyenes (közel a kapunal, kivül).
További adatok a wikipedia oldaláról:
2014. június 19., csütörtök
Banán ketchup
Amíg nincs itt a paradicsomszezon, addig másból is lehet próbálkozni. Már csak az lenne a jobb, ha mondhatnám, h a banán a kertünkből van, de sajnos itt nincs sok esély rá. Még Zakynthoszon is nehezen ért be. De banánárus annál több van a városban. Ez valami jellegzetesség, mert minden 10 méterben beléjük lehet botlani. Általában darabszámra árulják.
Fülöp-szigeteken találták ki a második világháború alatt, amikor is hiány volt a paradicsomból. Manapság is használják, ugyanúgy, mint a hagyományos ketchupot, húsokhoz, hasábburgonyához, spagettire,... Exportálják olyan országokba is, ahol nagyobb számban élnek filippínók.
Recept 2 érett banánhoz:
Hozzávalók:
1/4 cs mazsola, kisebb hagyma fele, 1 cikk fokhagyma, 1/8 cs (30 g) sűrű paradicsompüré, 1/4 - 1/2 cs almaecet, 1/4 cs barna cukor, 1/2 kk só, 1/4 kk csili paprika, 1/4 kk fahéj, 1/4 szerecsendió, 1/4 feketebors, 1/8 kk szegfűszeg, 1/2 - 1 cs víz, 2 érett banán
Elkészítése:
Turmixgépben mindent jól össze kell keverni, majd kb. 1 órát főzni, vagy ameddig kellő sűrűségű nem lesz.
Végeredmény:
kb. 2 dcl barna színű szósz, íze fűszeres, édes-csípős, de érezni a banánt is.
Úgy olvastam, h 3 hónapig eláll, de felbontás után hűtőbe kell rakni.

2014. június 7., szombat
Google street view Görögországban is :)))
Akinek nosztalgiázni támadt kedve vagy még utazás előtt le szeretné csekkolni a környéket, már a google earth segítségével könnyebben megteheti. (Kiránduló helyek máshogy nézhetnek ki ha télen lettek fotózva. Pl. Zante, Tsilivi, üres utcák, becsukott boltok, karácsonyi dísz)
Street view - Google earth-nek az a szolgáltatása, amikor úgy mutatja az utcákat, mintha ott lennénk, mehetünk benne előre, hátra, nézhetünk jobbra-balra, feljebb, vagy ahova kedvünk tartja. Arcok, rendszámtáblák el vannak homályosítva. Rá kell kattintani az utcára, többször, amíg egyenesbe nem hozza a képet. Ha nem úgy néz ki, mintha ott lennénk, maradt csak 2D, akkor a felső jobb sarokban lehet állítani. Az ember formára kell kattintani. Ha nem lehetséges azt az utcát street viewban megnézni (mert csak kis mellékutca), akkor átvisz a legközelebbi útra ahol működik.

2014. május 30., péntek
Ciprusi képek 2014
![]() |
| Limassol - tenger melletti sétány, most is szép, de átalakítás alatt van. |
![]() |
| Limassol |
![]() |
| Hala Sultan Tekkesi Mecset Larnakától nyugatra. |
![]() |
| Larnaka tenger melletti útja |
![]() |
| Ciprusi taxi |
![]() |
| Agia Napa - kolostor, 500 éves templommal, 6000 éves platánfával |
![]() |
| Barlangok Agia Napánál |
![]() |
| Agia Napa - Nisi beach - szerintem Ciprus legszebb strandja |
![]() |
| Agia Napa - barlangok |
![]() |
| Agia Napa - Cape Gkreko |
![]() |
| Agia Napa |
![]() |
| Agia Napa |
![]() |
| Agia Napa - csodálatos színű tenger |
![]() |
| Famagusta a határ után |
![]() |
| Famagusta óváros - teli régi templomokkal és régi épületek maradványaival. Inkább hasonlít egy történelmi helyszínre, mint egy átlagos városrészre. |
![]() |
| Famagusta óváros a városfal bástyájáról |
![]() |
| Famagusta - tiltott zóna, kerítéssel, nagyra nőtt kaktuszokkal, sok helyen pléh kerítéssel, táblákkal, h nem lehet fényképezni |
![]() |
| Famagusta - a kerítés mögött elhagyott hotelek |
![]() |
| Tiszta tengervíz, homokos part - Bafra |
![]() |
| Ciprus északi (török) fele, régi templomok mindenhol |
![]() |
| Keryneia - tenger melletti utcácska |
![]() |
| Keryneia - kikötő |
![]() |
| Keryneia - vár, török és észak ciprusi zászló mindenhol |
![]() |
| macskák mindenhol vannak, nagyok és súlyosak |
![]() |
| ezzel is tele van észak ciprus |
![]() |
| park Nikosiában - de az egész szigeten nagyon szeretik a virágokat, minden ház udvara, mégha csak 1 négyzetméter is, nagyon szép és rendezett |
![]() |
| határ Nikosiában |
![]() |
| Nikosia - Büyük Han |
![]() |
| kövekből kirakott zászló |
![]() |
| Kakopetria |
![]() |
| Kakopetria - nagyon szép falu, felujítva, régies stílusban és sehol nem látni romépületet |
![]() |
| Kakopetria - vízimalom |
![]() |
| Kilátás a Trodoszban |
![]() |
| Út a Kaledóniai vízeséshez |
![]() |
| Kaledoniai vízesés |
![]() |
| banán ültetvények Pafosznál, úgy szintén itt láttuk a legtöbb nagy gekkót, kép nincs, nagyon gyorsak voltak |
![]() |
| Coral Bay - Pafosz |
![]() |
| Pafosztól északra |
![]() |
| Hajóroncsból van egypár a sziget körül |
![]() |
| Avakas kanyon, Pafosz - érdekes hely, kevés turistával |
![]() |
| Avakas kanyon legérdekesebb ponja, ahol a sziklafal 2 oldala közé egy kődarab van beszorulva |
![]() |
| Avakas legérdekesebb pontja |
![]() |
| Avakas kanyonban |
![]() |
| Avakas kanyon |
![]() |
| valahol az Akamas félszigeten (Pafosz környéke) |
![]() |
| Afrodité fürdője - őszintén megmondva, semmi érdekes, kis barlangtó, de abból se látszik semmi mert nagyon sötét van |
![]() |
| Annál sokkal szebb ez a közeli útszakasz, jeeppel vagy gyalog is bejárható |
![]() |
| a tenger csodálatos színekben pompázik jópár méter mélységben az út alatt |
![]() |
| ciprusi dinnyeféle és a mérgező burgonya (kolokasi, taró) |
![]() |
| török cotton candy édesség - tényleg úgy nész ki mintha pamutszálak lennének a zacskóban |
![]() |
| kávézó Pafosz közponjában, olyan mintha visszamentünk volna a múltba, öreg berendezések, talán nálam is öregebb hűtő,... de teli vendégekkel |
![]() |
| Kato Pafosz - tenger melletti út és a vár |
![]() |
| tengerpart Pafoszban |
![]() |
| Petra tu Romiu - Afrodité szülőhelye |
![]() |
| ahol az a szokás, h a párok kövekből szivet formáznak, monogramjaikkal a közepén, h szerelmük örökké tartson |
![]() |
| Limassol és Pafosz közt, szép, hosszú tengerpart csak nem hiszem h homokos |
![]() |
| Limassol, Sós-tó - sima homokkal |
![]() |
| aszalt gyümölcsöket mindenhol árultak |
| mustkolbász - ciprusi édesség - szölőzselével, karobsziruppal, vagy gránátalma sziruppal bevont (felfűzött) dió vagy mandula |
![]() |
| Limassol |
Címkék:
ciprus,
görög,
látnivalók,
photo of the day,
török,
turizmus
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)